Bakonyi sertésszelet Tündi konyhájából
HOZZÁVALÓK:
A körethez:
| 1 kg | sertéskaraj |
| 15 dkg | füstölt kenyérszalonna |
| 1 fej | vöröshagyma |
| 25 dkg | csiperke gomba |
| 1,5 tk | őrölt pirospaprika |
| 1,5 dl | tejföl |
| 1 ek | liszt |
| 2 db | tv paprika |
| 2 db | paradicsom |
| só (ízlés szerint) | |
| bors (ízlés szerint) | |
| zsír | |
| víz | |
| penne tészta |
ELKÉSZÍTÉS:
A paradicsomot, zöldpaprikát és a gombát felvágjuk. A szalonnát nagyobb, a hagymát pedig kisebb darabokra felkockázzuk.
A karajt szeletekre felvágjuk, megmossuk, kicsit kiklopfoljuk, majd megsózzuk.
A szalonnát zsírjára kisütjük, majd egy tányérra kiszedjük.
A hússzeleteket beleforgatjuk a lisztbe, és a szalonna visszamaradt zsírjában hirtelen mindkét oldalát pár perc alatt megsütjük.
Utána a visszamaradt zsiradékban a felszeletelt gombát is megpirítjuk (ha szükséges teszünk hozzá zsírt), majd ezt is kiszedjük egy tányérra.
Az apróra vágott hagymát üvegesre pároljuk, majd hozzá adjuk a felvágott paprikát és paradicsomot. Sózzuk, borsozzuk és meghintjük fűszerpaprikával, majd rátesszük a hússzeleteket, és annyi vizet öntünk rá, hogy jól ellepje.
Lefedjük az edényt, időközönként megkeverjük és, ha szükséges öntünk hozzá vizet. Kb. 1 órát főzzük, amíg a hús megpuhul.
Közben kifőzzük a tésztát.
Ha megpuhult a hús kivesszük egy tányérra. Lisztet a tejföllel kikeverjük, és a forró szaftból 1-2 merőkanálnyit alaposan hozzákeverünk, majd vissza öntjük a szafthoz (behabarjuk).
Visszatesszük a húst, és hozzáadjuk a megpirított gombát és a zsírjára sült szalonnát.
Össze keverjük, majd még egy-két percig főzzük, és már kész is van.
A bakonyi sertésszeletet a tésztával kínáljuk.