Bihari, szalámis tepsis röszti
HOZZÁVALÓK:
| 85 dkg | burgonya |
| 2 db | tojás |
| 3 gerezd | fokhagyma |
| 2 ek | szárított metélőhagyma |
| 3/4 ek | só |
| 2 csipet | bors |
| 5 dkg | vaj |
| 2 dkg | zsír |
| 12-13 dkg | szalámi (paprikás) |
| 3 ek | liszt |
ELKÉSZÍTÉS:
Tepsis tócsni/röszti, ami gyorsabban elkészül, mintha egyesével serpenyőben sütnénk.
A burgonyát megpucoljuk majd nagy-lyukú reszelőn lereszeljük.
A sóval összekeverjük és 5 percre félretesszük.
Műanyag tálba teszünk egy sűrű szövésű konyharuhát, úgy hogy a sarkait összetudjuk fogni. Ebbe öntjük a sózott, lereszelt burgonyát. A sarkait összefogjuk és a burgonyából a levet kicsavarjuk, majd visszatesszük a tálba.
A tojáshoz hozzáadjuk a zúzott fokhagymát és a szárított metélőhagymát. Kissé összekeverjük, majd a kifacsart burgonyához adjuk
A zsiradékot mikróban felolvasztjuk és ezt is a burgonyához öntjük.
A szalámit szeleteljük, és kisebb kockákra daraboljuk. A burgonyához adjuk a liszttel és az őrölt borssal együtt.
Az egészet jól összekeverjük. (én kézzel végeztem, hogy érezzem az állagát)
Egy 24 x 28 cm nagyságú, sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk.
Előmelegített sütőben 20 percig maximum, majd kb. 40 percig közepes hőmérsékleten sütjük. (Sütő függő!) Akkor jó, ha szép piros a teteje,és már belül is átsült.
A sütőből kivéve kissé hűlni hagyjuk.
Tetszés szerint felszeleteljük.
Ízlés szerint fokhagymás vagy zöld-fűszeres tejfölt is kínálhatunk hozzá.
Jó étvágyat kívánok!