Fűszeres-krémsajtos csirkemell
HOZZÁVALÓK:
2 db | csirkemellfilé |
25 dkg | mascarpone |
1 ek | dijoni mustár |
1 db | zsenge cukkini (sárga vagy zöld) |
2 db | lilahagyma |
1 csokor | petrezselyem |
1 tk | kakukkfű |
0,5 dl | fehérbor (vagy víz) |
2 ek | zsír vagy olaj |
só (ízlés szerint) |
ELKÉSZÍTÉS:
A csirkemellet enyhén sózzuk be, és tegyük félre.
A cukkinit ízlés szerint daraboljuk fel, a lila hagymát pucoljuk meg, vágjuk félbe, és vékonyan szeleteljük fel.
A mascarponéhoz adjuk hozzá a mustárt, az apróra vágott kakukkfüvet és petrezselyemzöldet, egy teáskanál sót, majd keverjük alaposan össze. Ezután vastagon kenjük rá a csirkemellre a fűszeres krémsajtot. (Én előző este előkészítettem a húst, majd sütésig a hűtőbe tettem.)
A tepsit kenjük ki a zsírral, majd helyezzük bele a fűszeres-krémsajtos csirkemelleket. Ezután rakjuk köré a feldarabolt cukkinit, és a felszeletelt lila hagymát, öntsük alá a bort, majd fedjük le alufóliával. (bor helyett vizet is önthetünk alá)
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten pároljuk 40-45 percig.
Amikor a hús és a zöldségek puhára párolódtak vegyük le a fóliát, tegyük vissza a sütőbe, és süssük még 10-15 percig, hogy egy kis szít kapjon a hús is, és a zöldségek is.
Ameddig a hús sül, készítsünk mellé ízlés szerinti köretet. Én krumplipürét csináltam mellé, de ízlés szerint tálalhatjuk rizzsel, esetleg egy szelet friss kenyérrel.....