Lucskos káposzta

A lucskos káposzta igazi magyar klasszikus: tartalmas, laktató és mennyeien ízes egytálétel, amit a savanyú káposzta, a puha húsdarabok és a selymes tejfölös szaft tesz felejthetetlenné. Ez az étel a vidéki magyar konyha egyik legautentikusabb fogása, amely egyszerre idézi a nagymama főztjét és a hagyományos paraszti ízek világát.
HOZZÁVALÓK:
kb. 1 kgfejeskáposzta
1 fejvöröshagyma
1 ekpirospaprika
1/2 kgfüstölt csülök vagy tarja
1 kkőrölt kömény
2-3 gerezdfokhagyma
1/2 csokorkapor
2 ekliszt
3 dltejföl
bors
olaj
ELKÉSZÍTÉS: A hagymát apróra vágjuk.
Kevés forró olajon megfuttatjuk a köményt, majd a hagymát üvegesre dinszteljük rajta. Hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, megszórjuk a paprikával, elkeverjük, és felöntjük másfél liternyi vízzel.
Kevés sóval ízesítjük. (a füstölt hús sós)

Hozzáadjuk a falatnyi darabokra vágott húst, és lefedve főzzük 30-45 percig, míg majdnem teljesen puha nem lesz.
A káposztát 4-be elvágjuk. A torzsát kivágjuk, a káposzta negyedeket ujjnyi vastagságú csíkokra vagy kockára vágjuk, és a húshoz adjuk.
Hozzáadjuk az apróra vágott kaprot, majd tovább főzzük, lefedve mintegy 20 percig, míg a káposzta is megpuhul.

A lisztet simára keverjük a tejföllel, majd hőkiegyenlítéssel a káposztához adjuk.
Pár perc alatt besűrítjük.
Friss kenyérrel kínáljuk.

Ha nem elég savanyú, kevés ecettel savanyíthatunk rajta.