Vaníliás vajas kekszek
HOZZÁVALÓK:
| 25 dkg | vaj |
| 20 dkg | porcukor |
| 40 dkg | liszt |
| 2 db | tojás |
| 1 db | tojás sárgája |
| 1/2 tk | sütőpor |
| 1 csipet | só |
| 2 db | vaníliarúd (vagy 2 tk vanília kivonat) |
| 20 dkg | étcsokoládé |
ELKÉSZÍTÉS:
A vajat a porcukorral habosra keverjük.
A lisztet a sóval és a sütőporral elkeverjük. A vajas masszába egyenként beleütjük a tojásokat és a tojás sárgáját, közben folyamatosan keverjük.
Hozzáadjuk a két rúd vanília kikapart magját, majd a lisztet. Amikor már jól elkeveredett a liszt és összeállít a tészta, habzsákba töltjük kis adagonként.
A habzsák végére olyan díszítőcsövet tegyünk aminek széles a vége, hogy a tészta kis tudjon jönni belőle.
Én wilton 6B típusút használtam, és ilyen csodaszép kekszek lettek belőle, amit többféleképpen is lehet formázni.
Sütőpapíros tepsire nyomjuk a tetszőleges formákat, úgy, hogy hagyunk közte helyet, mert még nőni fognak. 180 fokra előmelegített sütőben 6-7 perc alatt készre sütjük.
Figyeljünk oda a kekszekre, mert hamar megbarnulhatnak.
Kivesszük a sütőből és még pár percig hagyjuk hűlni a tepsiben, csak utána rakjuk rácsra.
Amikor az összes keksz kisült és kihűlt, az étcsokoládét felolvasztjuk. A
kekszeket a csokiba mártjuk, majd visszapakoljuk a sütőpapíros tepsire és hagyjuk dermedni.